News

A Fornetti a mi zászlóshajónk

A Fornetti a mi zászlóshajónk
2023. 01. 19., Thursday, 08:00

Aktív szerepvállalás a Magyar Franchise Szövetség életében

A Magyar Franchise Szövetség életében a Fornetti mindig is kiemelt helyet foglalt el. A cég vezetői nemcsak elnökségi tagokként, hanem aktív, előadói, oktatói munkával is segítik a magyar vállalkozásokat. A szövetség főtitkárát, Mandel Katalint kérdeztük az együttműködésről.

A szakember meglátása szerint nagyon erős branddé vált a Fornetti, és olyan értéket tud felmutatni, ami kiemelkedő a piacon.
– Azt elérni, hogy nagyon sokan a frissen sütött pogácsát ma már Fornettinek hívják, nagyon komoly eredmény. Önálló fogalom lett a Fornetti, és az ismert és kedvelt termékek szinte mindenhol elérhetők – mondta el a lapunknak Mandel Katalin.
– Szövetségünk 31 éve működik, és a Fornetti mindig kiemelt helyet foglalt el az életünkben; már többen is betöltötték a cég részéről az elnöki posztot. Önmagában a brand, a márka is nagyon sokat jelent a franchise népszerűsítésében. A hazai vállalkozók ezen a jó példán keresztül is megismerkedhetnek az üzleti modellel. Úgy is fogalmazhatok, hogy a Fornetti a mi zászlóshajónk, amely utat tud mutatni a többi, kisebb márkának – jegyezte meg a főtitkár, aki kiemelte azt, hogy komoly sikerként könyvelik el, hogy a Fornetti vezérigazgatója, Bánhidi Attila – aki tavaly óta elnökségi tag a magyar szövetségben – már a határainkon túl is képviselheti a hazai franchise-vállalkozások érdekeit, hiszen elnökségi tag lett az európai szövetségben is.
– Nagyon aktívan dolgozik, segít európai szinten is képviselni országunk érdekeit, így már velem együtt ketten dolgozunk az európai szövetségben. Nekünk külön erőt ad, hogy a Fornetti mellett olyan nagyobb hálózatok is segítik a munkánkat, mint a Diego, a Duna House vagy az Otthon Centrum. Ezek a cégek fontosnak tartják azt a szerepvállalást, hogy megtanítsák a magyar vállalkozókat arra, hogyan tudnak megjelenni a piacon, hogyan tudnak egy jól működő hálózatot felépíteni. Az üzleti sikereik mellett ezek a szereplők a Fornettivel edukációs szerepet is felvállalnak: olyan know how-t adnak át, ami sokat segíthet mindazoknak a vállalkozóknak, akik szeretnének önálló útra lépni, de tartanak az üzleti kockázatoktól. Ezért mi komplex franchise-képzést adunk a kezdő vállalkozóknak egy tanfolyam keretében, amit évente több alkalommal indítunk – nyilatkozta a főtitkár, aki megjegyezte: a szövetség érdekképviseleti szervezet, társadalmi munkában dolgoznak, és csakis köszönettel tartoznak azért, hogy egy ilyen nagyvállalat, mint a Fornetti, jelentős szerepet vállal a munkájukban.
 

Cookies are small text files used by websites to provide better and more efficient customer experience. According to general regulations we can only store the essential cookies in your browser. To use use other cookies we need your permisson.

By clicking "Authorize all cookies" you'll recieve the best user experience. On the other pages you can authorize different types of cookies one by one.

You can find all information about cookies and privacy protection on the Data protection page.

Without these cookies our website could not give the best customer experience.

By accepting the regulation these cookies are getting authorized.

Name Provider Reason Validity
PHPSESSIDfornetti.huSession ID, helps storing the status between page loadsEnd of session
cookieConsentfornetti.huUsed for storing your cookie settings.1 year
Up