News

A Fornetti a 2010-es Intercoolon

A Fornetti a 2010-es Intercoolon
2010. 03. 10., Wednesday, 10:01

Szeptember 12-15. között a Fornetti Európa egyik legfontosabb élelmiszer kiállításán, az Intercool-Intermopro-Intermeat kiállításon vett részt.

Ez a kiállítás főleg a fagyasztott élelmiszerekre, hústermékekre és mindennapi fogyasztási cikkekre specializálódott. Összesen 33000 szakmai látogató érkezett Düsseldorfba, akik látni akarták az élelmiszer üzletágban végbemenő fejlődést, fejlesztéseket. E kiállítás fagyasztott élelmiszer (Intercool) részén a legnagyobb európai fagyasztott élelmiszergyártók voltak jelen.
A Fornetti, mint Európa egyik legnagyobb fagyaszott pékáru gyártója vett részt, ahol a kínálatunkat mutattuk be standunkon. Főként a mini termékek széles választéka és az új Bonforno termékek hívták fel magukra a figyelmet.

Egész Európából számos nagy- és kiskereskedelmi cég látogatta meg a Fornetti standját, ahol folyamatos tárgyalások is zajlottak. Mindemellett sikerült a Fornettit még ismertebbé tenni és várjuk az első, kiállítás eredményezte megrendeléseket, amelyek megerősítik a kiállítás sikerét.

Cookies are small text files used by websites to provide better and more efficient customer experience. According to general regulations we can only store the essential cookies in your browser. To use use other cookies we need your permisson.

By clicking "Authorize all cookies" you'll recieve the best user experience. On the other pages you can authorize different types of cookies one by one.

You can find all information about cookies and privacy protection on the Data protection page.

Without these cookies our website could not give the best customer experience.

By accepting the regulation these cookies are getting authorized.

Name Provider Reason Validity
PHPSESSIDfornetti.huSession ID, helps storing the status between page loadsEnd of session
cookieConsentfornetti.huUsed for storing your cookie settings.1 year
Up