News

Három millió eurós fejlesztés

Három millió eurós fejlesztés
2018. 09. 20., Thursday, 15:28

Fornetti kiskunfélegyházi gyárában a cég közelmúltjának legnagyobb fejlesztését vezényelték le. Nagyobb kapacitású lisztbehívó rendszert, automatizált csomagolósort építettek, és a kocsis rendszerű kelesztő, sokkoló gyártási folyamatot itt is felváltotta a kelesztő- és fagyasztótornyos rendszer. A fejlesztésről Hajdú Gábor műszaki és üzemeltetési igazgató számolt be lapunknak.

A beruházás július közepén indult, és szeptemberben már az új technológiákkal készültek a pékáruk. –Egyrészt történt egy siló fejlesztés, mert a kapacitásaink növekedése miatt már nem nagyon tudtuk ellátni megfelelő mennyiségű liszttel a gyárat. Egy új lisztbehívó rendszert alakítottunk ki, amivel növeltük az ellátási sebességet, így közel dupla annyi lisztet tudunk behívni óránként, mint a fejlesztés előtt – mondta el a szakember, aki a beruházás második elemeként a tornyos kelesztés és sokkolás bevezetéséről beszélt, ami a kecskeméti gyárban már régóta működik. – Még 2007 környékén építettük ki ezt a gyártási rendszert Kecskeméten. A kiskunfélegyházi gyárban azonban meghagytuk a kocsis, lemezes módszert. A két technológia közötti minőségi különbség az évek során jelentősen kidomborodott, így a menedzsment úgy döntött, hogy a kiskunfélegyházi gyárban is a tornyos rendszerű gyártásra állt át.

 

 

– A gyártás folyamán mindig arra törekszünk, hogy a partnereinknek magas és állandó minőséget tudjunk szállítani. A spirálrendszer hatékonyabb és nem utolsó sorban energiatakarékosabb is. A régi technológiában a sok ajtónyitás miatt jelentős fűtési és hűtési energiát veszítettünk – Magyarázta Hajdú Gábor, aki beszélt a automata csomagolósorról is, ami a fejlesztés harmadik eleme, és amihez egy súly- és fémszennyeződés- ellenőrző rendszer is tartozik, ami ha eltérést észlel, kilöki a hibás csomagolt árut a gyártósorról.

– A beruházás hárommillió euróba került. Természetesen komoly felmérés előzte meg a fejlesztést, és a cég úgy számolt, hogy a beruházás három éven belül megtérülő fejlesztések kategóriájába tartozik – emelte ki az igazgató beruházás mellett, mert ez a három éves távlat a gyorsan megtérülő fejlesztések kategóriájába tartozik – emelte ki az igazgató

 

Cookies are small text files used by websites to provide better and more efficient customer experience. According to general regulations we can only store the essential cookies in your browser. To use use other cookies we need your permisson.

By clicking "Authorize all cookies" you'll recieve the best user experience. On the other pages you can authorize different types of cookies one by one.

You can find all information about cookies and privacy protection on the Data protection page.

Without these cookies our website could not give the best customer experience.

By accepting the regulation these cookies are getting authorized.

Name Provider Reason Validity
PHPSESSIDfornetti.huSession ID, helps storing the status between page loadsEnd of session
cookieConsentfornetti.huUsed for storing your cookie settings.1 year
Up