Hírek

Modernizált Fornetti üzlet a Sugárban

Modernizált Fornetti üzlet a Sugárban
2021. 11. 02., Kedd, 10:00

A Fornetti folyamatosan fejleszti termékeit, boltjait, értékesítési rendszerét. Ennek a folyamatnak a része a pékségek megújulása is. A kecskeméti bemutató üzlet után, november 2-án a budapesti Sugár áruházban is megnyitott a megújult Fornetti üzlet.

– Idén márciusban Kecskeméten, az Alföld Áruházban adtuk át az új dizájnnal és felszereltséggel megújított üzletünket, aminek a mintájára a budapesti Sugár Üzletközpontban is megkezdtük a pékségünk felújítását. Az egyik fontos szempont volt, hogy a kínáló pulton minden termék külön lemezt kapjon, elősegítve így a termékek folyamatos frissen tartását. Természetesen a lemezek méretét is csökkentettük, hiszen immár egy lemezre egyféle árut helyezünk. Ezzel a lépéssel nemcsak a frissesség biztosított, hanem a napvégi selejt mennyiségét is tudtuk csökkenteni – avatott be a részletekbe bennünket Halász Gábor üzlethálózat-vezető. A szakember hozzátette: az üzlet teljes berendezése és bútorzata is megújult, követve a kreatívcsapat által megalkotott irányvonalat. A már előzőleg tesztelt új kasszarendszert is beépítették az üzletbe, amelynek segítségével mind az eladó, mind pedig a vevő modern, 21. századi körülményekkel találkozik.


– A dolgozónak könnyebb kezelnie az érintőképernyős felületet, miközben folyamatosan információkat kap a termékekről, a készletről, a szállításról. A vevő is közelebb kerül a Fornetti termékeihez, hiszen olvashat az összetevőkről, az új termékekről, az akciókról. Az üdítőárusítás is megváltozott. Nem közvetlenül a Coca-Cola a Pepsi vagy a Sió szállít, hanem egy olyan cég, amely szélesebb szortimentet tud, és így hozzájutunk prémium minőségű termékekhez is – részletezte Halász Gábor kiemelve, hogy az értékesítési tapasztalatok nagyon pozitívak, a vásárlóknak kifejezetten tetszik a megújult üzlet.

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDfornetti.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentfornetti.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel