Hírek

Gyakornoki program

Gyakornoki program
2018. 04. 20., Péntek, 14:46

Egy igazán sikeres program - Négy hónap alatt bizonyíthatnak a tanulók

A Fornetti gyakornoki programja már három éves múltra tekint vissza. A középfokú iskolák növendékei négy hónapig dolgoznak a Fornettinél, határozott idejű munkaszerződéssel, rendes fizetésért. És ha minden stimmel, jöhet a teljes értékű munkavégzés.

A 2018-as évben a gyakornoki program már kiegészült pályázati tanácsadással is, amelynek során a Fornetti HR-munkatársai a munka világába belépő fiatalok számára adnak hasznos tanácsokat munkára való jelentkezésük, önéletrajzuk összeállításához, az állásinterjúkra való felkészüléshez. Ha a kiválasztott gyakornokok sikeresen teljesítik a próbaidőt, a cég ajánlatot tesz határozatlan idejű munkaszerződésre.

„A 2016-os év 12 hónapos programját követő esztendőben szervezett 4 hónapos gyakornoki program után a pályakezdőként nálunk munkába álló öt fiatal közül hárman továbbra is a vállalatnál dolgoznak. A 2017-es 4 hónapos gyakornoki program során pedig építész technikusi végzettséggel két fiatal találta meg a helyét a bolttervező, illetve boltépítő csapatban, valamint egy Toldis diák csatlakozott a termelési csoporthoz.” - mesélt a program elmúlt kétéves eredményeiről Halász Emese HR-igazgató.

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDfornetti.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentfornetti.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel