Hírek

BÉREMELÉSSEL INDULT AZ ÉV A FORNETTINÉL

BÉREMELÉSSEL INDULT AZ ÉV A FORNETTINÉL
2017. 09. 16., Szombat, 14:34

Nőtt a minimálbér és a garantált bérminimum 2017-ben, ugyanakkor csökkentek a munkáltatói járulékok. A Fornetti a kötelezőnél jelentősen nagyobb mértékben emelte alkalmazottai fizetését, minden egyes dolgozó bruttó 96 ezer forinttal vihet többet haza 2017-ben, mint egy évvel korábban.

A munkaerőpiacot jelentős mértékben érintő változtatások léptek életbe 2017 elején: 15 százalékkal nőtt a minimálbér, a szakmunkásoknak járó garantált bérminimum pedig 25 százalékkal emelkedett. Ezzel párhuzamosan 5 százalékponttal csökkentek a munkáltatókat terhelő járulékok, 2018-ban ráadásul további béremelésekre és járulékcsökkentésre számíthatunk. A kormányzati intézkedések a Fornetti Csoportra is hatással vannak: mivel a vállalat dolgozóinak túlnyomó többsége korábban is a minimálbért meghaladó összeget keresett, a jogszabálymódosítások jelentős megtakarításokat eredményeznek a cégnél.

A vállalatvezetés úgy döntött, hogy semmit sem tart meg a megspórolt összegből, amelyet ehelyett teljes mértékben szétosztottak a dolgozók között. Így minden egyes alkalmazott egységesen évi bruttó 96 ezer forint – havi szinten bruttó 8 ezer forint – béremelésben részesül, ez a cégcsoport foglalkoztatottjainak 83 százalékánál 3-5,7 százalékos béremelést jelent. A Fornetti továbbá arra is különös figyelmet fordít, hogy a fizetésemelés ne járjon a munkaterhek növekedésével.

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDfornetti.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentfornetti.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
openingPopupDisplayedfornetti.huA nyitó felugró ablak bezárását tárolja, hogy ne jelenjen meg minden oldalletöltéskor.24 óra
Fel