Hírek
A Fornetti Moszkvában2010. 09. 12., Vasárnap, 10:26
A Fornetti két kiállításon is bemutatkozott Moszkvában.
Az első kiállítás, a Buy Brand 2010 szeptember 21-23-ig tartott. Ez egy Franchise kiállítás volt rengeteg érdeklődővel. A Fornettit döntően az egy-két boltos kiskereskedők keresték meg, de partnerséget ajánlott a piac egyik meghatározó vállalata is, amely Moszkva egyik legnagyobb street food cége. Ők azóta már többször jártak Palásti úrnál személyes megbeszélésen és szeretnének szerződést kötni.
A második egy pékipari kiállítás volt október 12-16. között. Itt elsősorban szakmabeli érdeklődők voltak jelen. Az embereknek egyaránt tetszett termékeink íze és megjelenése. Egy régi új érdeklődő ismételten felvette a kapcsolatot a cégünkkel és szeretne együttműködni velünk. Azóta volt már Kecskeméten és Palásti József tulajdonos úr is meglátogatta Moszkvában. Rajta kívül komoly érdeklődők voltak még Kazahsztánból, akik szintén látogatást tettek Kecskeméten.
A kiállítások óta rengeteg érdeklődő levél érkezett a referenshez, Georgij Papasvili kollégánkhoz és a kecskeméti Franchise Központba is. Többen megtekintették az ukrajnai gyárat is, ami bizonyítja a kiállítás sikerét és reményeink szerint hamarosan meghozza az eredményeket.