Május 19-kén felavattuk a Fornetti Pannon Kft. 3.000 négyzetméteres csarnokkal bővült igali gyártóüzemét. A cég fontos szerepet töltött be Igal és környéke életében azzal, hogy 20 településről csaknem 200 dolgozónak adott munkát. Az eseménnyel egy időben vehette át a Fornetti Pannon Kft. a BVQI tanúsítványát az IFS élelmiszerbiztonsági rendszer meglétéről.  A Franchise Europe (az Európai Unió központi franchise szaklapja) 2005. évi top 500-as listája, mely az Európai Unióban több mint 60 féle üzletágban tevékenykedő franchise rendszert rangsorol partnereinek száma szerint, az élelmiszer típusú franchise rendszerek között a Fornetti Franchise-t 2. helyre rangsorolta, sőt a világszerte ismert márkanevek európai abszolút listáján a Fornetti a dobogó 3. fokán végzett. Szeptember 1-én Kunszálláson megnyitottuk a Fornetti Altro első referencia üzletét, ahol az üzletberendezés már Fornetti tervezésben és kivitelezésben készült.  A FORNETTI A SZÍVBETEG GYERMEKEKÉRT alapítvány gyűjtéséből, a Fornetti Kft. adományából és az adományban részesülő intézmények saját erejéből összegyűlt 14 millió forintból vásárolt eszközöket december 5-én a Kecskeméti Kórházban tartott rendhagyó sajtótájékoztatón öt beteg gyerekeket gyógyító kórház vehette át. |